2010. november 15., hétfő

A kezdet

Régóta foglalkoztat a gondolat, hogy valamilyen módon alkothassak. Erről már többen is elmondták a hasonló véleményüket nekem, rólam. Végül kézügyesség hiányában az írás mellett döntöttem.Mindíg az elsők között volt a gondolataimban, de amikor a hagyományos napló írásra gondoltam akkor sajnos mindig visszakoztam mert az nekem megmagyarázhatatlan okból körülményesnek tetszik, valamint újjabban már úgy gondolom, hogy nyilvánossá téve a hasznos témákkal kapcsolatban akár segítséget is nyújthatok bárkinek. Így jutottam el kedves barátnőm mintájára (róla majd később fogtok sokat olvasni) a blog íráshoz, hogy bárki tanulhasson a ballépéseimből és a picit több mint hobbi szinten űzött ezoterika világában tanultakból.
Kiadom magam. Biztos vannak olyanok akik felkapják a fejüket a cím "hallatán", mivel egyértelműen arra utal, hogy én arra készülök, hogy kitárulkozóm, hogy ezek az írások amiket tőlem fogtok olvasni a privát szféra nyílvánosságra hozatala nem köz érdek. Lesznek olyanok is, akiknek ugyanebből az okból éppen tetszeni fog. Hamarosan jövök és az utóbbi csoporttal találkozunk.

6 megjegyzés:

  1. Sikeres "naplóírást" és sok olvasót kívánok neked!
    :))

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Sok sikert kivanok, es , hogy sok oromet lelj abban, amit alkotsz:)

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Ha nem tévedek veled fogtam kezet Móni ill. a lányai buliján. Sok sikert! Várom, hogy kiadd magad! :-))
    Ági

    VálaszTörlés
  4. Örömteli blogolást kívánok!:)

    VálaszTörlés
  5. Ez a fene nagy megfelelni akarás! Sajnos tegnap óta is sokszor elbizonytalanodtam már. Feltettem a kérdést magamnak már 100-szor, hogy fog ez nekem menni? Most megint, hogy egy nap alatt négy olvasom is van már, megijedtem. De nagyon gyorsan elhesegettem a gondolatot, mert ahogy tanultam mindíg csak pozitívan szabad gondolkozni.
    Igy!
    Menni fog, véghezviszem és megtalálom a lelki békét, a harmóniát azálal, hogy kiírom magamból mindent amit ki szeretnék. Ti már tudjátok, hogy miről beszélek. Köszönöm Nektek a bíztatást és a kedves szavakat. Szükségem is van rá.
    Bőséget, szerelmet!
    Puszi Enikő

    VálaszTörlés
  6. Szia Ági!

    Igen én vagyok. Ha legközelebb Pesten leszek, remélem lesz alkalom egy újabb találkozásra amikor is már közelebbről is megismerkedhetünk.
    Puszi Enikő

    VálaszTörlés